Harmadik aukciónkat október 17-én rendezzük. A kortárs klasszikusaitól kezdve egészen a legígéretesebb fiatalokig, igyekeztünk ismét egy olyan anyagot összeállítani amelyben minden gyűjtő megtalálhatja amit keres.
Azzal a szándékkal indultunk neki az ősznek, hogy még többet tudjunk adni azoknak akik érdeklődnek a kortárs művészet iránt. Fontosnak tartjuk, hogy ne csak a szezonális árverések alkalmával hallassunk magunkról, de a köztes időben is érdekes, edukatív és izgalmas tartalmakkal jelentkezzünk. Ezentúl a megújult felületeinken nyújtunk betekintést a kulisszák mögé, egy aukciósház mindennapjaiba.
Az októberi árverésre való felkészülés már a végéhez közeledik, hamarosan érkezik a katalógus és megnyílik a kiállítás. Előbbi október 4-től lesz elérhető, míg az aukcióra kerülő tételek október 5-től lesznek megtekinthetők a galériában. Az anyag válogatásánál továbbra is fontosnak tartottuk – amellett hogy tükrözze a mi ízlésünket is – hogy egy olyan széles spektrumu válogatást tudjunk összeállítani amely minden gyűjtőt meg tud szólítani. Éppen ezért nem maradhattak ki az anyagból a Pécsi Műhely tagjainak munkái, amelyek szinte felrobbantották a piacot az utóbbi években, de jelen vannak a fiatal generáció legjobbjainak alkotásai is, ugyanúgy ahogy Maurer Dóra és Keserü Ilona művei, vagy éppen Wahorn András Bizottság plakátja, amely többek között a MoMA gyűjteményében is megtaláható. Árképzésünkkel továbbra is támogatni szeretnénk az induló gyűjtőket, éppen ezért egyaránt a nyomatoknak és a múzeumi kiállításokat megjárt, az életművekben is jelentősnek tekinthető alkotásoknak is igyekeztünk olyan kikiáltási árakat meghatározni amelyek reményeink szerint sokak érdeklődését felkeltik.
Nagyon büszkék vagyunk erre a válogatásra és bízunk benne, hogy gyűjtőink tetszését is elnyeri!
Katalógusunk >IDE< kattintva már lapozgatható!
Dobossy Aukciósház – októberi kortárs aukció
Kiállítás:
2018.10.05 – 10.16.
1015 Donáti utca 49.
Minden nap 11-18 óráig
Aukció:
2018. október 17., 19:00
1064 Budapest, Vörösmarty u. 38.
Brody Studios
Várunk mindenkit sok szeretettel!
Kováts Nóri és Dávid